Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Alaptörvény-módosítást kezdeményezett a Jobbik annak érdekében, hogy mindenki számára elérhetővé váljon a megfizethető lakhatás - jelentette be keddi online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Mérföldkő jelentőségű sikernek számít a Dunakeszi Járműjavító Kft. által összeszerelt első vasúti kocsik leszállítása Egyiptomnak, s ez egyben kiváló példa Magyarország, Oroszország és Egyiptom együttműködésére - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Alexandriában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt, miután többek között egy karddal támadtak haragosaikra - közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Fegyelmi eljárás és nyomozás indult két mohácsi rendőr ellen, mert a gyanú szerint hajléktalanokat bántalmaztak a közelmúltban a Duna-parti városban - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI érdeklődésére.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Európai Szakszervezeti Szövetség kampányt indított annak érdekében, hogy minél több ország minél hamarabb nyilvánítsa ki az európai minimálbér-szabályozás szükségességét - jelentette be a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az LMP ellenzi, hogy a kormány munkához köti a családtámogatásokat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Átadták a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján a felújított tulipános osztályt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, mert az autójáról a rögzítés nélkül szállított és az útra ömlő salétromsav miatt a segítségére siető mentősök megsérültek - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei megbízott főügyész kedden az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az emberélet, a járvány elleni védekezés nem politikai kérdés - hangoztatta a Fidesz frakcióvezetője a parlament hétfői plenáris ülésén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Négy év börtönre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék - hétfőn kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítéletében - emberölés kísérlete, zaklatás és más bűncselekmények miatt egy férfit, aki bántalmazta feleségét - olvasható a törvényszék honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tiszalök utáni folyószakaszokon már nem tér el érdemben a nehézfémtartalom a Szamoson át érkezett szennyezés előtti állapottól a folyók bő vízhozamának köszönhetően - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az ügyészség pénzbüntetést és közérdekű munka kiszabását indítványozta egy férfira, aki egy Kossuth téri tüntetés után gyújtogatni kezdett.
